#Borkai Zsolt szexbotránya


 

"Ő és Borkai volt a célpont, de minket is belekevertek" – a Borkai-sztori eddig ismeretlen részletei – 3. rész

Három évvel ezelőtt egy férfiakból és nőkből álló társaság egy horvát kisváros kikötőjéből kihajózott az Adriára. Másfél évvel később egy egész ország azokról a nyilvánosságra került szexfelvételekről beszélt, amiket a társaságból valaki titokban készített a hajón. A szexbotrányba az ügy egyik főszereplője, az akkor még Győr polgármestereként tündöklő Borkai Zsolt belebukott, de megsínylette a kalandot a buli többi résztvevője, közvetve pedig a Fidesz–KDNP is. És ha ez még nem lenne elég, az érintett férfiakat tízmillió forintra húzták le alvilági figurák. De hogyan kerültek a lányok a hajóra és mi történt azon a bizonyos estén? Hónapokkal a buli után kik és hogyan húztak hasznot a felvételekből? Milyen ukázt adott ki Orbán Viktor Kubatov Gábor pártigazgatónak és mi történt azután, hogy a szexképek nyilvánosságra kerültek? A hvg360 – az eddig megszerzett információk és dokumentumok, köztük a zsarolási ügyben tett tanúvallomások alapján – cikksorozatban tárja fel a 2019-es önkormányzati választás kampányát meghatározó botrány eddig ismeretlen részleteit is. 3. rész.

Dezső András Dezső András

 

"Mi ezt el akartuk tussolni, mert féltünk a következményektől" – a Borkai-sztori eddig ismeretlen részletei – 2. rész

Három évvel ezelőtt egy férfiakból és nőkből álló társaság egy horvát kisváros kikötőjéből kihajózott az Adriára. Másfél évvel később egy egész ország azokról a nyilvánosságra került szexfelvételekről beszélt, amiket a társaságból valaki titokban készített a hajón. A szexbotrányba az ügy egyik főszereplője, az akkor még Győr polgármestereként tündöklő Borkai Zsolt belebukott, de megsínylette a kalandot a buli többi résztvevője, közvetve pedig a Fidesz–KDNP is. És ha ez még nem lenne elég, az érintett férfiakat tízmillió forintra húzták le alvilági figurák. De hogyan kerültek a lányok a hajóra és mi történt azon a bizonyos estén? Hónapokkal a buli után kik és hogyan húztak hasznot a felvételekből? Milyen ukázt adott ki Orbán Viktor Kubatov Gábor pártigazgatónak és mi történt azután, hogy a szexképek nyilvánosságra kerültek? A hvg360 – az eddig megszerzett információk és dokumentumok, köztük a zsarolási ügyben tett tanúvallomások alapján – cikksorozatban tárja fel a 2019-es önkormányzati választás kampányát meghatározó botrány eddig ismeretlen részleteit is. 2. rész.

Dezső András Dezső András

„Zsoltra kifejezetten nyomultak a lányok” – a Borkai-sztori eddig ismeretlen részletei – 1. rész
 

„Zsoltra kifejezetten nyomultak a lányok” – a Borkai-sztori eddig ismeretlen részletei – 1. rész

Három évvel ezelőtt egy férfiakból és nőkből álló társaság egy horvát kisváros kikötőjéből kihajózott az Adriára. Másfél évvel később egy egész ország azokról a nyilvánosságra került szexfelvételekről beszélt, amelyeket a társaságból valaki titokban készített a hajón. A szexbotrányba az ügy egyik főszereplője, az akkor még Győr polgármestereként tündöklő Borkai Zsolt belebukott, de megsínylette a kalandot a buli többi résztvevője, közvetve pedig a Fidesz–KDNP is. És ha ez még nem lenne elég, az érintett férfiakat tízmillió forintra húzták le alvilági figurák. De hogyan kerültek a nők a hajóra és mi történt azon a bizonyos estén? Hónapokkal a buli után kik és hogyan húztak hasznot a felvételekből? Milyen ukázt adott ki Orbán Viktor Kubatov Gábor pártigazgatónak és mi történt azután, hogy a szexképek nyilvánosságra kerültek? A hvg360 – az eddig megszerzett információk és dokumentumok, köztük a zsarolási ügyben tett tanúvallomások alapján – cikksorozatban tárja fel a 2019-es önkormányzati választás kampányát meghatározó botrány eddig ismeretlen részleteit is.

Dezső András Dezső András








A győri ellenzék vakon repül, de így is azt hiszi, hogy nyerhet
 

A győri ellenzék vakon repül, de így is azt hiszi, hogy nyerhet

Vasárnap kiderül, hogy Borkai Zsolt szexbotránya nélkül mire megy az ellenzék Győrben, mindenesetre érzésre már nem az esélytelenek nyugalmával indulnak. Bárki is jön, az egy nagyon nagy többségben lévő fideszes képviselő-testületet örököl. Orbán Viktor egyelőre nem ment Győrbe Dézsi Csaba András mellett kampányolni, Márki-Zay Péter és Karácsony Gergely viszont csütörtökön érkezik Pollreisz Balázst támogatni. Helyszíni riport Győrből, a kampányfinisről.

Windisch Judit - Kaufmann Balázs Windisch Judit - Kaufmann Balázs



Gyurcsány felemelkedésétől Borkai bukásáig – az év győztesei és vesztesei
 

Gyurcsány felemelkedésétől Borkai bukásáig – az év győztesei és vesztesei

2019 két választása alaposan felbolygatta az erőviszonyokat az ellenzéki oldalon, a Fideszt pedig megtépázta Borkai Zsolt szexbotránya. Mészáros Lőrinc világszinten is feltűnővé vált, egykori jobbkeze, Jászai Gellért pedig úgy érezheti magát, mint aki matchboxot kapott luxusautó helyett karácsonyra. Rogán-Gaál Cecília még a nyertesek között van, de hamarosan kiderül, Gaál Cecíliaként is jut-e neki hely azon az oldalon, ahol a pénzt osztják. Lássuk az idei év öt nyertesét és vesztesét.

Windisch Judit Windisch Judit